Hónap: 2017 július
bevillanások
látom magam kívűlről, ahogy a Zastavát vezetem a régi hármas úton.
Belül kiüresedve, élni akarás nélkül, reményt vesztve.
A visszafele tartó úton, a hajam megőszül egy foltban.
Ülök anyámmal a kismama váróban. Várjuk az endokrinológust és a nőgyógyászt. Nagyon büszke párocskák néznek vissza rám, lesütöm a szemem.
Egyedül vagyok nagyon.
Látom Endre bácsi rendelőjét, ahogy kimondja az ítéletet. Megállt az idő, akkor, ott bennem.
Aztán később mindezt és mindent letagadó, érzéseimet érvénytelenítő személyek legyintgetése.
Röhögés. Nőni kezd a mellem. Lányos lesz a csípőm és a fenekem.
Istenem.
Idegenek lánynak néznek.
Szüntelen kérdezik, hogy nekem miért nincs arcszőrzetem.
Sírok nagyon. A húgom vigasztal.
Totális empátiahiány.
Félek.
Kicsi vagyok.
Szorongok.
Riadt vagyok.
Ügyetlen vagyok.
Nagyon sok deja vu.
Nyiladozó szerelem, ha felfedem kilétemet, úgy már nem kellek senkinek.
Titkolózás a rokonság előtt.
Biztos homoszexuális, ilyeneket mondanak nekem.
Sok a bajotok velem emberek, megölnétek engemet.
Kimondhatatlanságok.
Szívmeghasadás.
Szuicid gondolatok.
Depresszió.
Pszichológus.
.
(egérsírás, kis vékony hangon, amikor elárasztanak ezek a megmerevedett képek)