kiszolgáltatva

a 2015. év karácsony éjszakáján történt álom másik felét, azért nehéz leírni, mert az egy nyelv nélküli képi világ. Az én belső világom. Ugyanaz az elmondhatatlan élményellentét, mint ami az „ezeregyéjszakában” történt.

Ami történt megtörtént.

  Azok a dolgok megdöbbentők, a segítőmet is földhöz verte. Pont azoktól az emberektől szenvedtem el a legsúlyosabb csapásokat, akik életet adtak nekem. Bántottak, megszégyenítettek, kiröhögtek, eltaszítottak maguktól és szerettek is persze a maguk módján...
  Az álom második felénél – azaz az élet delénél, képek ugranak be: beteg vagyok, köhögök, apám ütlegel a legénységi nadrágszíjával, a földön fekszem, érzem, ahogy a pisi melege elönti a combomat, rugdos, magzatocska vagyok, anyám megjön a munkából az ajtóhoz szaladok, ő röhögve eltaszít magától, én nekiesek a beépített szekrénynek, majd egy következő pillanatban már a szekrénybe bújok a macimmal. Ők pedig...hát ők pedig az ilyen alkalmak után a nagyszobába mennek és állathangok jönnek onnan ki. Nagyon félünk a testvéremmel a kisszobában ilyenkor. Reggel iskolába megyünk. Meg akarunk szökni tőlük, de nem tudunk hova menni.

Ilyen dolgok is vannak sok családban és ebben a blogban is.

Még senkinek se meséltem el ezeket. Ezeket csak így őrzöm magamnak, magamban.

  2015. augusztusa óta nagyon sok minden történt bennem: azonosulás a nehéz helyzetű özvegyasszonnyal és három csillaggyermekével, regresszió, pánikrohamok a gyógyszergyári stressztől és egy majdnem kiemelkedés magamból, bevillanások, álmok, testi – lelki újjászületés, blogírás.

  A nyomatékosító álom egyik cselekménye a szörnyűséges örökre elszakadás témája, ami be is következett 2016. október - novemberében a nagyon nehéz természetű fiatalasszonnyal. Borzasztó volt nekem is, mert addigra már sejtettem a belső beszédeim alapján, hogy a nagylány egész biztosan újratraumatizálódik, ő nem tudja valószínűleg, hogy honnan eredhet fájdalma. Az övé is fájt nekem, nemcsak az enyém! Egész biztosan ugyanaz a sérülésünk.
Azokban a napokban újabb szörnyűséges képek villantak be nekem és bennem maradtak hetekig. Sírtam, reszkettem, féltem, kerítésekbe kapaszkodtam néha.

Önmagam megértése a fájdalmas önismeret tüskés útján.

A szülők tette megbocsátható: „bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek”.
Nem tudták, hogy másképp is lehet, nem voltak maguknál.
Másik világban voltak.
Odaát.

tízezer antilájk

 



digitális jelbeszéd, jakuzzi, torta, családi műmosolyok, Valentin - napozások, megosztások helyett érdemesebb többféle megbélyegzettel, mint pl.

- csúf békával, 
- színes tehénkével, 
- réti macskával, 
- otthonülő nyúllal, 
- kutyapárral 

zeneterápián kényelmesen elhelyezkedve cimborálni, szerintem.

(introvertált állatkodás)


tökéletes

Glükóz                      4,5 mmol/L
Koleszterin                 7,7 mmol/L
Trigliceridek               0,76 mmol/L
HDL koleszterin             2,22 mmol/L
LDL koleszterin             4,24 mmol/L


Pulzus                      58/min 
Vérnyomás                117/78 Hgmm
BMI                        22,55 kg/m2

(10 dkg zsírocska, 10 dkg borsócska, néhanapján)

 

kétezertizenöt karácsony per egy

(időtlen élmény játszótér - sorozat több epizódban)

  Egy gyönyörű, szinte szőrtelen testű meztelen férfit látok a Tisza partján, kora nem megállapítható, háttérben a szolnoki vasúti híddal. Kora ősz van, várja az esőt.
  A folyóparton ügyködik. Vizet ülepít a part homokjába vájt gödrökben. A folyó vízállása nagyon alacsony, emberkéz alkotta tárgymaradványok emelkednek ki az iszapból. Vasúti tartálykocsik vizet visznek távoli országokba. A víz nagy kincs lett. Leülepített folyóvizet mereget egy összehajthatós plasztiklavórba.  Mosáshoz készül. Alsóneműt és felsőruházatot dörzsöl háziszappannal, majd kiöblíti. Vizeskannáit pumpájával megtölti. Ruháit zsinóron szárítja.
  Halacskákat próbál fogni - sikertelenül, ezért inkább csapdázik és éticsigát gyűjt - a folyómenti erdőkben, azok legalább nem szökdösnek meg előle. Két hétig tanyázik itt. Útja során fenyveserdőkbe megy és az ott gyűjtött növényeket a tábortűz langy parazsánál megszárítja. Hetente hatszor eszik a magával hozott készletből ill. a vadászzsákmányaival gazdagítja az étrendjét.

  A lángnyelveket hosszan bámulja...tudja, hogy álmodni fog. Elalszik, majd álmodni kezd. Magát álmodja. Látom az álmát: gyönyörű színes képeket, kicsiben és nagyban is ugyanúgy hasonló formákat, óriási csillogó hópelyheket, vakítóan ragyogó fákat, folytonnövő bokrokat, szimmetrikus mértani alakzatokat, egymásba fonódó és folyton mozgó élénk színkavalkádot lát, közben zenét hall. Lüktető és burjánzó fényösvényen jár.
Hetekig csendben van, senkihez sem szól. Álmairól és napközbeni gondolatairól, elrévüléseinek a megfigyeléseiről néha jegyzeteket készít, amit majd egy könyvtárban fognak elhelyezni. Sok tízezer ember ír még ilyen dolgokat a világ nyelvein, azokat is ugyanoda viszik. Tudja, hogy pár nemzedék múlva már tízmilliószámra fognak ilyen dolgokat nappal és éjszaka is megélni az emberek, nekik írja.
  Hosszú útra indult, felszereléséből és megpakolt kézikocsijából jól látszik. Útja során gyalogol vagy nyeregbe ül, ócska traktorokra és a hetente járó vízszállító vasúti szerelvényekre kapaszkodik fel.
  Most, reggel és este is meg tud mosakodni az ülepítő gödreiben ahogy hajlong, látom, hogy izmos mellén hegek nyoma, péniszén nincs fityma és a jobb térde belső oldalán négyzetes anyajegy van … úúú, akkor ő, én vagyok!!! 
Milyen álom ez!? Één izmosan, erősen?! Mitől és mikor változtak meg a hormonjaim?

De miért nem madárként repülök Pestre álmomban - ahogy szoktam - ilyen hosszú útra? Lehet, ütni fog az utolsó óra?
Sírok álmomban, örömömben.
Szeretnék a halálom óráján ilyen elmondhatatlanul békés és csodás képeket látni és érezni, gondolom álmomban.