a személyiség ereje

pszichodráma közepén vagyunk … már történt pár egészen figyelemreméltó dolog a belső világomban. 

 Az előző ülésen a „húsztonnás” sztorimat játszottam el - már terhelhetőnek éreztem a többieket - ami kétezertizenhat őszén történt. A főszereplő, mint protagonista én vagyok, „süteményes” Eszter doktornőt választom antagonistának, azaz az apámnak - célszerűen őt hatalmazom fel egy indulatos személy megjelenítésére, míg anyámnak az egyik látványosan gesztikuláló – amúgy bizonytalan – csoporttársnőmet. 

 Mielőtt játszani kezdünk, a vezető és helyettese közé ülök, Eszter ráteszi az áldást adó kezét a térdemre, míg én elmondom többek közt az előzményeket is: 

 - Magamat és a környezetemet kívülről látó esemény máskor is előfordult, ez néha elég komoly, mert akkor a személyes névmások összekeverednek legfeljebb egy órahossza erejéig, vagy amikor elfeledett gyerekkori történés ugrik be, akkor nem tudok rendesen beszélni és hibás a ragozásom ill. a rendkívüli - néhány évente ismétlődő álmok miatt sírok, reszketek és hónapokig gondolkodom a látottakon. 
Azt is elmondom, hogy interszexuális állapottal élek, férfiként. Ez utóbbi letaglózza a többieket. A doktornőnek már régebben elárultam ezt a dolgot.

 Ötcsillagos traumák éveken át: heti rendszerességgel ismétlődő rémálom kisgyerekként, megszégyenítések, fenyegetések, lakásból kizárások, sorozatos verések, aztán a meddőség tragédiája, majd egy csomó-csomó kudarc.

A doktornő – tapintatosan - rövidre fogja az interjút. Üti - vágja a témát, észrevettem már a tréning legelején, hogy kiválóan érzékeli a csoporttagok színeváltozásának előszelét. 

 Nyugodtan rá merek hagyatkozni, biztonságosan megmutathatom magamat neki … ha óriási gond lesz, akkor úgyis jönnek a harcra kész állati segítőim vagy ha esetleg a drájvert ismét újrahúzná a soron következő Öreg, akkor vigyázna rám a körkeresztem is … bár ez csak a rendkívűli álmokban történik így, de ez most itt kizárt. Nem hiányzik, hogy a másvilági időtlen időfolyam ebbe a térbe behatoljon és a misztikus jelenségek elkezdődjenek, pláne a totálisan védtelen csoporttársaim között! Legfeljebb majd Eszter doktor visszahoz a mába, a mostba. – Gondolom magamban.

 Berendezem a színpadot, székekkel, párnákkal, pokrócokkal, beállítom a szituációt a szereplőkkel: távolságok, testtartások és utána beleengedem magam a történésbe. Közben tudom, hogy a környék legjobb mélységi felderítőjével dolgozom most együtt. Bátor és erős lélek, szilárdan meg tudná tartani a pozícióját és nem hátrálna meg a másvilág felderítetlen birodalmainak nagyhatalmú lényeitől. Alázatos velem és tiszteletet ad nekem, ez épp ugyanaz az érzés, mint amit „lepkés” Ágnes és „stresszkezelős” Hajnalka doktornők sugároznak felém.

 Nem tudom mennyi idő telt el a drámajáték közben, van egy pont, amikor kiesik a külvilág hangja és képe … nem is tudom, hogy meddig voltam odaát, Eszter erős hangjára térek vissza, az arcát és a hajzuhatagát látom csak, nincs perifériás látásom! Már nagyon közel van a katarzis. Nagyon nagy terheket hordozok és ő át tudja ezeket venni!

 A játékbeli szüleim ezért egymás mellé állnak, a színpadi segítők kispárnákat adnak a kezembe, minden párna ólom lesz, ahogy visszaadom nekik a terheket, amik nem is az enyémek, nem is tartoztak hozzám, csak koloncként akadályoztak évtizedeken át.


Tőmondatok gyűlnek köröttünk, feltornyozva a kezükben és a szőnyegen mellettünk.


Kimondani nehéz párnám: „Háziállatokhoz bújtam szomorúságomban, elhagyatottságomban, gyerekként”. A doktornő becsukja a szemét, lassan fejet hajt és felragyog a gyógyító fény.



(Míg írom a szöveget érzelmi emlékekből és papírfecnikre rögzített – a 2018. év végi – eseményekből, addig Lábas Viktória énekli a Kékmadarat és az Akarsz - e játszanit aztán az Utolsó Mohikán filharmonikusai szólnak, odakint koncerteznek a tücskök és nyílik az akác. Picit sírdogálok.


Május eleje óta hetente egyszer beszélgetek telefonon a doktornőmmel, nem terápia, inkább konzultáció jelleggel, leginkább a másvilág biztonsági rendszereiről és ezek bonyolult kombinációjáról, az egyidejűségi dolgokról, az álmokról, a soklelkű emberekről, a világszervező hatalmas lényekről, az intuícióm képi ill. szöveges formájáról … meg még ilyenebbekről (…), ezektől a témáktól egyesével is simán egy hátast lehetne dobni. 

Még a Covid-19 miatt felállított profi vezetési pontról, a Kenézy-kórház fejlesztéséről is beszélünk. Lehet, hogy jegyzetel is közben, mert néha visszamondatja velem a közléseimet. Utólag javítom, mert ezt rosszul írtam a kezemmel: memorizál és pontosít.)


Kelt: 2020. év, 21. hét

helló Bea!

Elkezdődött a május, ittléted ötödik hónapja…

Mindennap feszültség van, amikor itt vagy, nemsokára elfogy a türelmem. Kértelek, hogy változtass a furcsa szokásaidon, viselkedéseden. 

Semmi nem történik, csak jogaid vannak - azt látom, de alkalmazkodni, netalán együttműködni nem akarsz. Nem is tudom, hogyan fogsz így bekapcsolódni a műszergazdálkodáson folyó napi munkába? Mondd, milyen munkát adjak neked?

Január óta napjában többször szellőztetsz, annak ellenére, hogy rosszul záródó vasablakok vannak tömítés nélkül az épületben, ezért állandó a légcsere - kértelek, ne csináld, nem bírom a huzatot, télikabátban kell ülnöm az irodában. Most is beteg vagyok, tiszta huruttos, immár harmadjára január óta! 
Aztán nemtetszésedet fejezted ki, hogy nem bírod az állítólagos „büdös” szagokat sem. Látod pont emiatt kedveztem neked, még az ebédidőmet is áttettem 14 órára, amikor neked letelik a munkaidőd. Kenyeret, krumplit, rizst, főtt-és kelt tésztát, süteményt egyáltalán nem eszek már 2015. ősze óta. Szerinted, én mennyire bírom a te ebéded szagát? Ételfutár hozott számtalan alkalommal pizzát, dobozos ételt, mondd - ezután miért nem szellőztetsz ki? Nem is érdekel, hogy a viselkedésed mennyire nehéz tolerálni? 
Gyakorta gyárilag csomagolt dobozos tejszínt, félzsíros túrót, csészés mascarpone-t, félkemény fóliás sajtokat hozok magammal ebédre. Igaz, füstölt szalonnát, kolbászt is. Ezt is véleményezted, hogy büdös! A gyári bontatlan csomagolást. Persze. Neked minden büdös és rossz, ami velem kapcsolatba hozható. Nem tévesztesz össze valamelyik bántalmazóddal?

A kórház különféle osztályairól a napi műszerjavíttatás miatt is, gyakran jönnek kollégák akár hozzám vagy Ancsához, Mónihoz, ahogy elmennek, már nyitod is ki az ablakot, meg sem kérdezel, hogy nyithatod-e, ja és rám se nézel?! Bebújsz abba a kis erődítménybe, amit magad köré építettél a magasra húzott monitorral, székkel, kabáttal, iratrendező fakkokkal.

Ki vagy te? Miért élsz vissza a hallási fogyatékoddal sorozatosan? Jó a hiszti, élvezed, hogy a te akaratod érvényesül, ezt tanították a szüleid?

Így mondtad, még februárban: „te nem parancsolsz nekem!” És számomra érthetetlen szitkok garmadáját szórtad rám, mint ahogy azóta többször is. Szerinted ez jó így nekem?

Véleményezted, hogy miért mosok napjában sokszor kezet…pont te, aki állítólag annyira érzékeny a szagokra meg a testi higiéniára? És akkor még nem is volt kijárási korlátozás…Ismétlem ez egy kórház, járó-és felvőbetegek tucatjaival. Kilincsek, fogantyúk, kézfogások utána pedig önkéntelenül is nyúlok a szememhez, számhoz. Aztán jött a Covid-19-re való felkészülés, ami azóta is tart, ha te még nem is tudod. Ezt is véleményezted: „csak felfújja a média, nem komoly dolog”. Aha.

A járványcsúcsokra való felkészülés és a kórházi kapacitások bővítése miatt napi szintű a fokozott stressz a kivitelezési munkák előkészítésével, megbeszélésével, lepapírozásával és itt van ráadásul a te viselkedésed.

Figyelj Bea, nem én harcolok veled, hanem te harcolsz a környezeteddel. Nagy különbség. 

Látod, kaptál új számítógépet, új széket. A két munkatársnőmnek eléggé fáj a dereka, az egyikőjük emiatt a szőnyegen alszik, itt dolgoznak több éve elhasználódott eszközökkel és eszközökön. Arra gondoltál már, hogy nekik vajon fáj a derekuk, a hátuk? Vagy ez sem számít? 

Csak te, te és te vagy a fontos?!

A legújabb sztorid a „home office” óta, hogy én kikapcsolom a monitorod, beleülök az ergonomikus székedbe, szándékosan összemorzsálom az asztalod. Többször elmondtam, hogy nem nyúlok hozzá, de persze te továbbra is engem gyanúsítasz és valószínűleg átkozol is, mert beszélsz valamit és az arckifejezésed ilyenkor haragos. Na, ez mind hulljon vissza az életedre! Nem tudom, mondták már a haverjaid, hogy a nemzetközi klímavédelmi egyezmények miatt az elektronikus eszközök egy része automatikusan kikapcsol, ha nem használják. 

Mégegyszer visszatérve a szagokra: január - februárban a szomszédos épület lapostetejét mintegy 2-3 héten keresztül bitumenezték. Azt a nehéz, fullasztó kátrányszagot észre sem vetted? Szellőztettél, nem öt, hanem 20-25 percig, naponta többször! Biztos, hogy rendben van az orrod? 

Itt volt ez a ruhafogas és a falvédő felszerelés még január elején, majd a szkennelési probléma: ja, hogy neked derogál a jelenlegi szkennelési munkád miatt felállni az íróasztalodtól és a szomszéd irodába pár lépésnyire átsétálni? Tudod, hogy kirohansz a folyosóra amikor frusztrált és dühös vagy? Miért nem tudsz uralkodni az impulzusaidon? (Négyen használunk egy szkennert, csak úgy mondom). A harag, az impulzuskezelési probléma, az alkalmazkodási képtelenség, mások érzéseinek semmibevétele - és szándékainak félreértelmezése, szemkontaktus nem tartása, ez mind - mind egy tőről fakad.

Megérkezel a munkahelyedre már hallom az ajtóból, hogy zihálsz, nagyon hangosan veszed a levegőt, belépsz, ránézel a vasablakra, aztán már téped is fel. Eszeveszett takarításba kezdesz az asztalodnál… Lehet, hogy csak simán rettegsz a zárt terektől és egyik - másik halló embertől? 

Most rajtam fogod leverni, azt a vélt vagy valós bántást, amit elszenvedtél másoktól? Szerinted rendben van ez így? Gondolkodtál már azon, hogy mennyire félreértesz engem? Mondd hova fogsz szaladni, melyik jogvédő egyesülethez?!

Bea, szörnyű veled a munkahelyi élet. Hiába mosolyogsz szépen, kedvesen. 
Úgy, de úgy megbántam, hogy ide kértelek jóhiszeműen téged az irodámba.


Kelt: Debrecen, 2020. április 30. péntek