bevillanások

látom magam kívűlről, ahogy a Zastavát vezetem a régi hármas úton.

Belül kiüresedve, élni akarás nélkül, reményt vesztve.

A visszafele tartó úton, a hajam  megőszül egy foltban.

Ülök anyámmal a kismama váróban. Várjuk az endokrinológust és a nőgyógyászt. Nagyon büszke párocskák néznek vissza rám, lesütöm a szemem.

Egyedül vagyok nagyon.

Látom Endre bácsi rendelőjét, ahogy kimondja az ítéletet. Megállt az idő, akkor, ott bennem.

Aztán később mindezt és mindent letagadó, érzéseimet érvénytelenítő személyek legyintgetése.

Röhögés. Nőni kezd a mellem. Lányos lesz a csípőm és a fenekem.

Istenem.

Idegenek lánynak néznek.

Szüntelen kérdezik, hogy nekem miért nincs arcszőrzetem.

Sírok nagyon. A húgom vigasztal.

Totális empátiahiány.

Félek.

Kicsi vagyok.

Szorongok.

Riadt vagyok.

Ügyetlen vagyok.

Nagyon sok deja vu.

Nyiladozó szerelem, ha felfedem kilétemet, úgy már nem kellek senkinek.

Titkolózás a rokonság előtt.

Biztos homoszexuális, ilyeneket mondanak nekem.

Sok a bajotok velem emberek, megölnétek engemet.

Kimondhatatlanságok.

Szívmeghasadás.

Szuicid gondolatok.

Depresszió.

Pszichológus.

.

(egérsírás, kis vékony hangon, amikor elárasztanak ezek a megmerevedett képek)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.