legmélyebb bugyrok

(vissza – visszatérő gyermekkori álmom, nyolc-tízévente ismétlődik. Mindig ugyanúgy, ugyanaz)
.
a csillagok állása jelölte ki gyűlés napját. Előtte a bölcsek tanácsa követeket küldött a világ négy sarkába, hogy a vendégcsapatok kezdjenek el készülődni az ünnepre. Ezután  már emberek és gyerekek ezrei – színes szalagokkal – indultak egy nagy síkságra, melyet a horizonton hófödte hegycsúcsok határoltak. A kölcsönös köszöntés, ajándékozás után kezdődtek el az lovas – és ügyességi versenyek, játék és tánc. A jutalom általában egy – egy haszonállat, egy rend ruha vagy cifra szerszám volt. A fiúk és a lányok együtt versenyeztek. Rövid, pár napos tanítások is voltak a tiszta szívű nőknek: gyerekszülés levezetése, sebek – sérülések ellátása, vérző szívű gyermekek és felnőttek segítése, gyógyfüvek ismerete.
  Volt ennek a gyűlésnek egy egész másféle célja is, próbát kellett kiállniuk a jelölteknek. Ezek a jelöltek egy kicsit mások voltak, mint a többiek: érzékenyek voltak ők valamennyien. A szüleik nem is tudták általában, hogy a gyerekeik milyen terhet hordoznak. Különös dolgaikat jellemzően csak a törzs vénei vették észre és javasolták, hogy menjenek el arra az ünnepre. A gyűlés nagy öregjei ezeket a már nem is gyermek és még nem is felnőtt lányokat – fiúkat, aranyos ruhákba öltöztették és díszes lovakon málhák nélkül, könnyed ügetésben egy közeli hegy, oly régóta vágyott fenyveserdőjének a tisztására vezették. Megérkeztek, a nyergeket és a zablákat a fák alsó ágaira akasztották és hosszú kötőfékre engedték lovaikat. Én is köztük voltam. A tisztás szélénél kis tüzet gyújtottunk és frissítő italt ittunk. Az öregek elkísértek a közeli barlangig, ahol a sírhelyek álltak.   Ezután kezdődött el a próba. A próba tétje nem kevesebb, mint az újjászületés élethalál harca volt. A próba a következő: aprítsd és nyiszáld szét apró miszlikké magad abban a kőkoporsóban, amibe te belefeküdtél az aranyos ruhádban.  Maradj ott koporsó sötétségében, aztán szállj le az alvilágba, keresd meg az olyanokat mint te, ha segítséget kérnek, segítsd meg sorstársaid, majd rakd össze magad és ébredj fel a végtelen éj sötétjéből. Ez próba nem sikerült, nem sikerülhetett mindenkinek és ők ott alusszák ég és föld közt, a két világ határán az álmukat. Nagyon féltem abban a kőkoporsóban, nagyon messzire kerültem a többi gyerektől.
  Agyamig hatolt a kibírhatatlan, éles metsző fájdalom, ahogy a csontjaimig vágtam le magamról a húsomat. Nagyon szomorú voltam, hogy néhányunk elakadt ezen a girbegurba, gyakran önmagába záródó úton, pedig belőlük lehetnének a legjobb gyógyítók. Madarak szálltak az égben, odalent a völgyben az emberek örvendeztek, a távolban a kisgyerekek erősen viháncoltak, itt a közelben pedig lovak legelésztek, a lelkem már rég visszajött és szabadon körözött, csak a testemet kellett még összerakni.
Pár nap múlva sikerült összerakni magam, kis apró hibával tértem magamhoz. Most már felmászhattam egy nagyon hosszú létrán a fénybe.   Ahogy másztam először olyan kis izgő – mozgó nyüzüge voltam, utána hal lettem, utána kutya, végül pedig ember. A mászástól vizes és csuromvéres lettem. A létra tetején ott várt egy jószívű ember. Megsimogatott és sasmadárrá változtatott. Körkörösen repülve leereszkedtem az égből és újra ember lettem.
Visszalovagoltunk az emberek közé, az emberek nem tudtak erről az egészről semmit, mi pedig sok év múlva is felkerestük egymás társaságát. Akik jártak a pokolban azok nagyon tudják egymást szeretni és az emberekben mi nagyon tudunk bízni, mi másképp nem tehetünk. Nekünk nagyon fontos, hogy bízhassunk bennetek, emberek.
 .
 Néha elönt a hangtalan könny, ha meglátom a legnagyobb társaim.
 .
(nagyon durva szociális élmények és nagyon durva ismétlődő krízisek?, az álmok a megtartó erőim?)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.