ály em dö hiró off mály lályf

 

midőn negyven éves lettem én,
kámingáut lett ez a kis költemény,
kockázatos nagyon.

ezerkilencszázkilencvenhárom,
telén,
indult el a nehéz.

"János, maga meddő,
és részben nő."
ó apám, s anyám.

mondd, hogyan éljek így,
innen tovább ?
gén etika talán.

hiába volt a tájfutás,
s úszás,
fokozatos volt a sorvadás.

néha felszerszámoztam,
Hádész sötéten sejlő szekerét,
hogy zárjam el önként,
a drága élet szent vizét ?

felcserek, majd mesterek,
bolygatták meg szent testemet.
János, mégis lehet tovább !

sok víz lefolyt a Tiszán,
mire ismét tizenhét évesként,
a rajtvonalra értem én.

"egy picike dolog végleg
megváltozott,
és huszonhárom hosszú év után,
feltámadott."

nevetek, sírok, boldog vagyok !!!


János vagyok, a tengeriföld csősze, a magam ura.
Heteroszexuális férfi és interszex állapottal élek.
Élek és létezem: a nagyon bántott sorstársaim és akik bántottak között.
Születtem ezerkilencszázhetvenhat április tizennyolcadikán, Debrecenben.
Kétezertizenhat április húsz szerda, az Egyensúly Napja, a doktorom is igen megkönnyezett vala.


(a szövegtestet az Alagút szájában, a Hunyadi János utcában írtam a gondolattól megi(h/l)letődve, majd a képsorozattól erőteljes hatás alá kerültem. A fekete agyváltós paripámmal abban a percben erősen kontrázván, kétezertizenhat április huszonhatodikán, délután. Előző este mászkárpónt készítettem a kezeimmel tejszínből, hogy huszonhetedikén a távolról szerettemnek ajándékozhassam.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.