van morális létezés

A szeretetet majd itt hagyjuk a világban, ahol az az örök emlékezetbe vésődik. Szeretettetteink által talán nem változik személyiségünk, a szeretteink viszont gazdagabbá lesznek.
A morális szeretet (mint életmód, azaz világra jött élet megtartása) nem csökkenthető és nem fokozható. A szeretet nem kamatozik a jövőben, törlesztés az a múltért. Törleszteni a kicsiknek, a gyengéknek, a kiabálni nem tudó nehéz helyzetű lelkeknek, mert az ők jövőtlen jelene a befejezetlen múlt. Egy fejlett érzelmű ember talán többet létezhet a másik valóságában, jelen van ? Talán lelkiismereti dolog, hogy tettekkel rója le tartozását ?
Nincstelenül szórom szét kincseimet.

(közeledik, támad, összevész … majd forog tovább a kerék; 2016. április 11.)

kimondhatatlanságokrúl

Szépségesen szilaj emberpéldányok lehetnénk mi itt mindannyian, ha…

ha nem bántanánk egymást, ha megtanították volna valaha is, hogy kell morálisan szeretni és jelen lenni vagy éppen figyelni…
A zseniális betűvető a saját és mások (mindennapi pszichopatológiás) történetét írja meg. Sűríti a történetek idővonalát. Alacsony az ingerküszöbe, ezért lát megannyi apró kis részletet és a mögöttük megbúvó történetet. Már gyermekkortól kezdődően, majd az erős érzelmeik hullámverésének segítségével, képességük van – a különös szókapcsolataikkal – a valóság, a fantázia és az ideák csodás összemosására és ezáltal a (ön)gyógyításra.

(…ha örökbefogadó anya módjára képes hitelesen visszajelezni a szociális környezet)

gyermektelen

A szívemnek legkedvesebb nőivarú emberem tudatosan nem vállalt gyermeket. Nem akarta a szülői mintát, a hibás programot, a szeretetlenséget átvinni a túlsó partra.
Amikor egymással vagyunk a nagyhatalmas kisállatok közt, szoktak oda kisgyerekeket – az én hosszúhajú némberemhez – hozni. Ölbe veszi őket és a cuki kis hangján megmutatja nekik a lovak suttogó világát … én ilyenkor már nem bírom tovább, hétmérföldes léptekkel bemegyek a közeli erdőbe az avart nézni.
Kis idő múlva utánam jön:
– János, jánosom, itt vagyok most már veled.
És egymás valóságában vagyunk olyankor jelen, megnyugszom így ismét pár hónapra. Ha elbírhatatlan már a fájdalom, elveszítem az időérzékemet, de tesókám olyankor mindig itt van bennem. Mindenem vele és általa lett.
Szeretném, ha egy kisgyerek egy hárombetűs szót mondana egyszer majd nekem…
Élet lenne.

(érzelmek és empátia, 2016. április 2.)

mifajtánk

Mindannyian tárolunk egy programot, melyet a családunk és a többi ember írt belénk hetedíziglen.
Van az úgy, hogy az emlékek nem ugyanazon könyvespolcra kerülnek, mert a múltban elviselhetetlenül nagy viharokba került egyetlen életünk törékeny vitorlása, de olyan hatalmas viharokba, ami ellen tenni nem tudtunk, csak szenvedői vagy tanúi voltunk !
A hajó a vihar előtt ép volt és ezáltal minden egész eltörött.

Kis hajótörött.
A vihar emléke összekuszálódott, így a kapitány nem tudta helyükre tenni az útinaplókat.
A hajókönyvtárban azóta is rendetlenség van. A rendezetlenség kibogozható, a széthasadt hajónaplók újra  összefűzhetők, a papírlapok sorban beilleszthetők.

Az élet óceánja, így majd ismét nyomon követhető.

karácsonyra (s)írtam

Neked adom a macimat, aki már negyven éves. Ez nem látszik rajta és nem is fontos. Ő a legelsőm, a legszebbem, nagyon fontos még most is.
Azt mondta októberben nekem, hogy most már ott szeretne lakni, ahol nagy szükség van rá. A kis rongyiját is viszi. Mi messziről is tudunk beszélgetni egymással.
Ő segített nekem visszaemlékezni, ő  látta az egész gyermekkoromat és néha eljátszottuk a történteket. Ő nyitja a kegyetlen titkok ajtaját. Nálad nagyon jól fogja magát érezni és biztos, hogy neked is tud segíteni. Szereti a kicsiket is, a nagyokat is, a napfényt is.

központozástól megfosztva

Hagyjatok nekünk időt, hogy megértsük viselkedéseteket. Néha nálunk is elszakad a cérna és olyankor mi is mérgesek leszünk, mert nekünk – kevésbé bántottaknak is védeni kell magunkat … bár testünk acélos, de gyermeklelkünk majdnem olyan sérülékeny, mint a tiétek. Ha nem vigyázunk, mi is megsérülhetünk  tőletek.
Lassacskán megértettünk benneteket, figyelünk rátok, gondolunk rátok, veletek vagyunk az életidőnk végezetéig.
Ambivalensek vagytok, mert valószínűleg így tudtatok kisnyúlként életben maradni. És nektek ez a természetes. Ha nagyon ügyes, sokarcú színészek vagytok, akkor be tudtok bennünket csapni, mert ha közel megyünk hozzátok, ti eltávolodtok. Gyakran félrediagnosztizálnak benneteket, tünetkezelnek, gyógyszereznek. Hiteles szociális környezet ha lenne, az gyakran fájdalmasan visszajelezne, változnátok, majd orvosság nélkül meggyógyulnátok. Egyetlen egy intim elég lenne.
Szívszorítóan fájdalmas, ha egy érzelmekkel teli kapcsolat el sem kezdődött és csendben meghalt, mert az egyik vagy mindkét ember az egymás közti konfliktusaikat nem tudták megelőlegzett bizalommal megbeszélni és a bőröndjeiket cipelik ezáltal mindvégig…
Segítünk nektek, játszunk veletek, de csak épp annyira, hogy magatok csinálhassátok. Elengedjük a kezeiteket, hogy átmehessetek a túlsó partra, de ott vagyunk a közelben. Ha féltek és megint ismétlődnek ama bizonyos helyzetek, gyertek közelebb és ugyanolyan biztonságban kapaszkodhattok meg  szőrruhácskánkban, mint a kopott százéves kismackóba egykoron…

egy epigramma a 21. századból

(nem olvaslak többé)

ne gyere többé
ne közeledj többé
ne távolodj többé
ne gondolj rám többé
ne gyűlölj többé
ne szeress többé
ne félj tőlem többé
ne használj többé
ne szorongj többé
ne csábíts többé
ne lökj el többé
ne támadj többé
ne disszociálj többé
ne légy zizi többé
kérlek,
mert belehalok ismét

(pompás, több hónapos fogaskerékáttétel)