(születésnapodra)
Ha nem félnél, jó lenne találkozni már, halacskás csendjátékot játszanánk vagy meghitten tollasoznánk.
Maholnap már itt a nyár. Postacsomagot következőleg majd ősszel, a hűvös idő beköszöntével küldök. Erzsébet – utalvány nincs, másfajta kafetériát választottam, helyette kilencezer forintot utalok minden hónap huszonnyolcadikán. Számíthatsz rá! Amikor csomagot állítok össze nektek, megkérdezem magamtól: – Vajon örülnének ennek? És ennek és ennek is? Azt mondja, hogy igen és mosolyogva bólogat hozzá.
Elkezdtem még azelőtt írni, a mi nagyon fontos történetünket, amikor 2015. Karácsonyán először álmodtam veled. Akkor ismertem fel – azt hiszem, ezt az egymásba fonódó bonyolult fogaskerékáttételt. Nagy kár, hogy valódi kapcsolat nem alakulhatott ki az intenzív és kölcsönös áttételi érzelmek miatt. Vagy talán nem is kár, ez már nekem majdnem a végső határ… Számtalanszor sóhajtoztam – néha bizony a fiúk is sírnak – mert a titkos arcaidat fedted fel nekem és éreztem mindent, múltat – jelent – jövőt egyszerre! Fájsz, fájok, fájunk.
Ezt a naplót írom örökbe neked. Így őrizlek téged, így fogom a kezed és így beszélem meg ezeket a lágyan simogató érzéseket veled. Te most magadat tanítod nekem.
Sohase’ feledlek, szívembe is véslek.
(Miért instabil az a másik rendszer? A teljes rendszerből vajon csak epizódokat látok? Miért vannak ezek a töredékek rám olyannyira nagy hatással? A rajongótábor vajon az apró színeváltozásokat látja?)
2017. április